A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 29., szerda

Tortilla chips paradicsomos mártogatóssal

Gyorsan elkészíthető rágcsálnivaló tévézéshez, beszélgetéshez. Ha magunk készítjük, legalább nem tartalmaz tartósítószert és egyéb mesterséges anyagokat. :-)

Hozzávalók a chipshez:
  • rétesliszt
  • kukoricadara
  • víz
  • olaj

A lisztből és a darából (nagyjából azonos arányban) vízzel és egy kevés olajjal kemény tésztát gyúrunk Figyeljünk arra, hogy a só se maradjon ki belőle. Tépjünk le belőle egy darabot, nyújtsuk ki egészen laposra és vágjunk belőle kis háromszögeket. Ezeket forró olajban mindkét oldalán gyorsan süssük ki, hogy ropogós legyen. Addig folytatjuk, míg az egész el nem fogy.

Hozzávalók a paradicsommártáshoz:
  • 0,5 kg paradicsom hámozva és kockázva
  • 2 fej hagyma apróra vágva
  • pár szem római kömény
  • pár szem édeskömény
  • 3-4 szelet gyömbér apróra vágva vagy őrölt gyömbér
  • paradicsompüré
  • őrölt koriander
  • garam masala
  • kurkuma
  • chilipor
  • cukor

Az apróra vágott hagymát kevés olajon barnára dinszteljük (kb. 10 perc). A vége előtt 2 perccel beleszórjuk a köménymagokat. Utána hozzáadjuk a koriandert, gyömbért, garam masalát, kurkumát és chilit. 1-2 percig még sütjük, majd beleszórjuk a paradicsomokot. Ezeket addig sütjük, míg alaposan szétfőnek. Beletesszük a paradicsompürét és 2-3 kk cukrot is. Az egészet sűrűre főzzük, beállítjuk az ízeket, majd levesszük a tűzről és tálaljuk.


2012. június 26., kedd

Gazpacho: gyors, hűsítő leves - főzés nélkül

A gazpacho egy tipikus spanyol étel. Klasszikus összetevői a kenyér, olaj, ecet és a só. Ehhez lehet keverni különböző zöldségeket, fűszereket, sőt gyümölcsöket is. Én Sergio mestertől tanultam az általam használt receptet. Nagy melegben nagyon kellemes, frissítő, enyhén savanykás ízű, sűrű leves. 

Hozzávalók:


  • 4-5 paradicsom héj nélkül
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg uborka
  • 1 dl olivaolaj
  • 1/2 dl vörösborecet (a fehér is jó)
  • 20 dkg fehérkenyér-bél
  • só (ha lehet tengeri)


Az elkészítés nagyon egyszerű. A paradicsomot, uborkát kisebb darabokra vágjuk és minden egyéb összetevővel együtt betesszük egy turmixgépbe, majd az egészet összeturmixoljuk. Igazából én két lépésben szoktam készíteni. Elsőként mindent, a kenyér nélkül, majd második lépésben teszem bele a kenyeret. A végén beállítom a só mennyiségét ízlés szerint.
Kínálni lehet pirított kenyérkockával, apróra vágott hagymával és uborkával.


2012. június 9., szombat

Töltött cukkini paradicsomszósszal

Ismét egy étel, melyben számomra is ehető a cukkini. :-) A feleségem találta egy újságban és úgy gondolta, próbáljuk ki. A mélyhűtőben úgyis van egy rakás cukkini (pár éve nagyon bő volt a termés :-) ), fel is tudjuk használni. Utólag tekintve a korábbi fagyasztott állapot nem tesz jót az étel kinézetének, de az ízét nem rontja. Az ételben a fahéj és a csípős íz dominál. Íme a recept:



Hozzávalók (4 személyre)

  • 4 nagy cukkini hosszában félbevágva
  • olivaolaj
  • kis marék korianderlevél


töltelékhez:

  • 500 g darált csirkehús
  • 2 ek. őrölt kömény
  • 2 ek. koriander
  • 2 ek. fahéj
  • 1 ek. bors 


a paradicsonszószhoz:

  • 1 ek. olívaolaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. bors (elég lehet kevesebb is, így jó csípős lesz)
  • 1 ek. fahéj
  • 1 ek. őrölt kömény
  • 1 ek. koriander
  • 800 g paradicsom lehéjazva és feldarabolva (lehet konzerv  is)
  • 2 ek. cukor


Elkészítés:

A mártáshoz olajon 2-3 perc alatt megpirítjuk a zúzott fokhagymát, majd belekerül a többi fűszer és 1 percig pirítjuk. Ekkor következik a paradicsom és a cukor, 2 dl víz társaságában. Lassú tűzön 20 percig főzzük, hogy besűrűsödjön. Sózzuk.

A cukkinik belsejét kikanalazzuk, megkenjük őket olajjal és 15 percig sütjük, hogy kissé megpuhuljanak.

A töltelékhez összekeverjük a húst a fűszerekkel és sóval. Amikor a cukkinik megsültek, megtöltjük őket a keverékkel, meglocsoljuk a mártással és 220 fokon 10-15 percig sütjük. Tálaláshoz megszórjuk az aprított korianderrel.



2012. május 23., szerda

Ratatouille

Könnyen elkészíthető, vegetáriánusok által is bátran fogyasztható étel. Azon kevés ételek egyike, melyben megeszem a cukkinit. :-) Ha körülnézünk az interneten, vagy szakácskönyvekben, több receptet is találhatunk rá, de még véletlenül se várjuk, hogy ezek megegyeznek. Ami közös bennük, az a három alap zöldség: cukkini, padlizsán, paprika. Az elkészítési mód már jelentősen különbözhet. Én Nánási Lajostól tanultam az elkészítést, azóta is ezen az alapon készítem, bár azt nem merném állítani, hogy mindenben az eredeti receptet alkalmazom.

Hozzávalók (3-4 főre)


  • 2 közepes méretű cukkini
  • 1,5 nagyobb padlizsán
  • 3 kaliforniai paprika (ha lehet 1 piros, 1 zöld, 1 sárga - a színösszeállítás kedvéért :-) )
  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 150 g-os paradicsomkonzerv
  • bazsalikom
  • kakukkfű
  • só, bors, cukor


Elkészítés:

Kevés olajat töltünk egy serpenyőbe, belerakjuk az 1x1 cm-esre vágott paprikát. Sózzuk, borsozzuk majd megpirítjuk. Az a fontos, hogy ne legyen túlsült, de nyers se maradjon és érezhető legyen rajta, hogy kicsit megpirult. Mikor már jó, félretesszük és ugyanezt eljátsszuk a cukkinivel, utána pedig a padlizsánnal.
Felaprítjuk a hagymát, olajon aranybarnára sütjük. Beletesszük a zöldségeket, a fokhagymát, a felaprított bazsalikomot és kakukkfüvet, összekeverjük a sűrített paradicsommal, teszünk rá egy kevés vizet és egy kicsit összesütjük. A paradicsom savanyúsága ellen 1-2 kk. cukrot is tehetünk bele. Ennek az ételnek nincs leve, mint a magyar lecsónak.
Személy szerint tükörtojást szoktam tálalni hozzá. Sőt, bevallom, ha nincs igazán "vega hangulatom", akkor kolbászon, szalonnán sütöm a hagymát, de persze nem ez az "eredeti". :-) Paradicsompüré helyett használhatunk hámozott paradicsomot is. Vagy akár mindkettőt.